Mielőtt belépünk Radzsasztánba, rövid kitérőt teszünk az apró Fatehpur Sikriben, amelynek bazársora akkora nyüzsgés, hogy garantáltan fejfájást okoz, ráadásul az emberek itt sokkal erőszakosabbak és rámenősebbek, mint korábban. Szinte mindenki akar tőlünk valamit, még ha csak azzal az ártalmatlannak tűnő kérdéssel is kezdi, hogy „Where are you from?” Például egy srác sampont is követel tőlünk, majd mikor döbbenten nézünk rá, csokikéregetésre vált. Az árusok között, ha valakire pont itt tör rá a fogfájás, több fogdoki is hírdeti magát. Egy pulton a fogsorok hada, az olló, a szike, a harapófogó, a cigaretta és az öngyújtó. Ki ne kapna kedvet ide beülni?

Nagy örömünkre este esküvőt tartanak a városban, ami újabb cirkuszt jelent, és még este 11-kor is zúg a fülünk. Magából az eseményből sokat ugyan nem látunk a sötétben, de azt kivesszük, hogy a vőlegény, hatalmas kíséretével, egy feldíszített fehér lovon vonul be a főutcán, a zene egy ezüst színű kocsiból bömböl, és a fejükön égő lámpákat tartó férfiak két oszlopsora között sétál a mikrofont szorongató, öltönyös énekes. Fura egy kavalkád, az biztos, a menyasszonynak meg nyoma sincs.

Legpozitívabb élményünk maga a kis családi szállás, ami többé-kevésbé az egyetlen szállás, mivel senki sem száll meg éjszakára Fatehpur Sikriben, viszont naplemente fényei miatt mi itt maradunk. Nem bánjuk meg, hisz ritka kedvesek a tulajok, beleértve azt az öreget, aki egész nap az recepciónál ül törökülésben és rengeteg füstölővel veszi körbe magát. A teraszról pedig rálátunk a falu fölé magasodó vöröses mecsetre, amely főbejáratának tornyai lenyűgözően dominálják a környéket. Közvetlenül mellette áll, továbbra is a mogulok építészeti csodáinál maradva, az egykori palota, ami meglepően jól tükrözi a múltat, és ahol a fogadópavilon belső tartóoszlopához hasonlót még sosem láttunk. Azonban nehéz mindebben gyönyörködni, mivel a palota tele van gyerekekkel, akik ordibálnak, rohangálnak, sőt egy idő után még focizni is kezdenek egy vizes flakonnal, a mecsetben pedig azt sem tudjuk, hová meneküljünk a sok kéregetőtől és a mindenféle csecsebecsét áruló fiatal srácoktól. Hamarosan kifejezetten kellemetlenül érezzük magunkat és elmenekülünk, holott most is magával ragad minket a mecsetek belsőséges családias légköre. Azonnal döbbenet ült az arcunkra, amikor a muszllimok legszentebb helyén, a mecset szentélyének egyik sarkában hindu szertartást végez egy férfi. Ez a Közel-Keleten egyszerűen elképzelhetelen lenne.

Sajnos azért a két vallás együttélése nem ilyen egyszerű. Gondoljunk csak Pakisztán kiválására, tízezrek lemészárolására mindekét oldalon, mecsetek rombolására és válaszként Mumbai ötcsillagos szállodájában több száz ember kivégzésére, vagy Gujarat állam kormányzójára, aki végigasszisztálta több ezer muzulmán legyilkolását, amiért máig sem kap vízumot Európába. A lista nagyon hosszú, viszont az tény, hogy habár India sokak fejében úgy él, mint egy hindu állam, mégis Indonézia után itt él a Világ legnagyobb muzulmán közössége.

Folyt köv: ahol megtudhatjuk, hogyan teltek első napjaink Radzsasztánban, ahol a fővárosban tevék húzzák a lovaskocsikat, hol lehet sört találni a szigorúan vegetáriánus hippi városban, a legendás Pushkarban.

A hátizsákos gettó szállodanegyede, a Taj Ganj, ezúttal is egy forgalmas, nagyon koszos bazár közepén van, de ebből nem sokat látunk első nap, mivel javában áll a bál, a Holi fesztivál. Itt a tavasz, mondják ők, ami ránk is fér, hisz esténként polar pulcsiban ücsörgünk a teraszokon. Visszasírjuk mi még ezt, de erről majd később... Az egész hindu India egy óvodává változik, ahol a temperával játszó gyerekektől telefonhoz hívják az óvonénit. Minden felnőtt gátlás eltűnik belőlük a Színek Fesztiválján, amikor élvezettel szórják egymásra a vörös, sárga, hupilila, rózsazsín, kék és zöld színű porokat. Ha nem mondanák el nekünk, azt hinnénk, hogy egy zombi film forgatásán járunk, vagy Polanski Vámpírok Bálja kelt életre. Az örömujjongás tetőfokára ér, amikor néhány steril európai, frissen mosott fehér polóban megjelenik az utcán, és perceken belül belesimul a környezetébe, mint valami egzotikus zombi. Ki így viseli, ki úgy. Zoli inkább úgy. Kameráját féltve a Kingfisherét (India finom söre) iszogatja a szálloda hűvös teraszán.

Egyébként sörözni sem rossz: előttünk fekszik a Taj Mahal, teljes nagyságában. Csupán pár tucat ház választ el minket, a tetőkön ugráló makákókat beleértve, és mintha a fehér márványdóm mágneses erővel rendelkezne. Mindig odavonza a tekintetünket, így szinte észre sem vesszük a körülötte levő fehér kupolás, vörös épületeket.

Agra nemcsak a Taj Mahal. A Vörös Erőd és a márvány Baby Taj, az Itimad ud-Daulah akár örök emlékeztető is lehetne a mai Indiának. Az ilyen tiszta szigetekben meglévő gyönyörű kincsek körül a vasbeton bálványimádása és a mérhetetlen kosz a jellemző. Persze a beton olcsó, nem építhetünk mindent márványból, de akkor is... De azért hogy a kocka legyen kerek, a sivatagos Agra és Rajahsztán semmiképp sem a leggazdagabb vidék, a turizmuson kívül nem sok mindenük van. Nem hasonlíhatók a kozmpolita Mumbaihoz vagy Bangalore-hoz, India szilícium völgyéhez, de azért a Maoista befolyás alatt álló, alapvetően törzsi kultúrájú keleti megyék szintjén sincsenek. Egy jó példa városainak főterei. Az angolok által hátrahagyott kecses óratornyok mellé az indiaik is elhelyezik saját emlkékműveiket. Hiszed, nem hiszed, ez egy transzformátor, ahol a minimális érintésvédelmi rendszabályokat sem képesek figyelembe venni. Zoli mint villamosmérnök, még a közelükbe sem akar menni. Azonban a vörös erőd pavilonjai, kertjei és mecsetje az egyik legszebb perzsa kultúrát rejti magában, amilyet még Iránban is nehéz találni.

mecset a Vörös Erődben

A Taj Mahal... Lehet olyat írni erről az épületről, amit még nem mondtak el, vagy írtak le? Azt mindenesetre mi nem tudtuk, hogy körülötte egy széles körben ki vannak tiltva az autók, nehogy beszennyezzék a fehér márványfalakat, és hogy arról is szó van, hogy a mostani bazár- és olcsó szállásnegyedet hamarosan halálra ítélik és lebuldózerezik. Vajon mi lesz az itt lakókkal és az éttermekkel? Az viszont érdekes ötletnek hangzik, hogy a mellette lévő fólyót kitisztítják, és majd hajóról is meg lehet tekinteni a világ egyik csodáját. Továbbá mi azzal sem voltunk tisztában, hogy vagy egy kilométert kell a bejárattól a jegypénztárig sétálni, aminek praktikusságát fel nem foghatjuk. Azonban ha ezt a távot egyszer lenyomtad, sietve, hogy a csoportos hordákat beelőzd, csak a kígyózó motozó sorokat kell kiállnod, nemednek megfelelően, és gyorsan megszabadulsz minden nálad levő ételtől, italtól, cigitől és öngyújtótól. A sok tortúra után végre átadhatjuk magunkat a Taj Mahal bűvületének, amire ezerszer is elmondható, hogy mind formai egyszerűségében, mind szimmetriájában nagyszerű. Hiába láttuk már ezeregy képen, a valóság minden várakozásunkat felülmúlja. Való igaz, hogy egy szökőkúttal kettéválasztott park és egy emelvény közepén álló épület mintegy adja magát a totális szemből készített képekhez, mi mégis találunk olyan oldalszöget, ahonnan hasonlóan remek fotókat lehet készíteni, és ahonnan különböző részletek is jól látszódnak (természetesen a kötelező képet szemből mi is megcsináljuk némi pankráció után, hogy kapjon egy jó helyet az ember az eredeti, egyéni és sehol máshol meg nem található fotóhoz :). Pláne estefelé, a napfelkelténél is csodásabb fényeket szóró naplementében (amikor vissza lehet könyörögni magunkat a reggeli belépővel), amikor a külföldi kattogó gépek szerencsére eltűnnek, és csupán a helyiek állnak bebocsátásért egykori sahuk és felesége sírjához. Végezetül, mire az őrök mindenkit kitessékelnek, már csak a zajos makákók maradnak. A mázlisták. Övék az éjszakai mauzóleum.

Jut eszünkbe!

Virág feljelentést tesz azon élőlény ellen, aki szállásunk teraszán, békés teázgatása közben ráugrott az asztalra, és galádul elrabolta a karácsonyi ajándékba kapott India útikönyvet, majd annak több oldalát meggyűrte, széleit bekoszolta, és a borítóját alaposan megcsócsálta. Ezen lény leírása: szürke, hosszú farkú, a tetőkön ugrál, és csak pár utána hajított banán (ha jól számoltuk, összesen vagy 5) ellenében hajlandó a lopott zsákmány elengedésére. A rongálást fotókkal tudjuk bizonyítani...

Folyt köv: ahol megtudhatjuk, milyen egy falusi indiai fogorvos felszerelése és a hindu szertartás engedélyezett-e a legszentebb muszlim szentélyben

Még néhány fotóért klikkkk ide le....

Delhi a zaj, káosz, tülekedés és szemétkupacok mellett azért mást is tartogat, a legtöbben mégis amint tudnak továbbhaladnak. Némi gondolkodás után mi a maradás mellett döntünk egy teljes nap erejéig.... A város egyáltalán nem turistabarát, kellemes éttermeket, kávézókat és sétányokat kár is keresni, folyamatosan a forgalommal küzd az ember. Elképesztő mérete ellenére a látványosságok egy rövid nap alatt bejárhatók és mindezek után már csak a továbbhaladás megszervezésére érdemes némi időt szánni. Vörös erőd, elnöki palota, Humayun sírja és a nagy mecset, “oszt jónapot...”, hogy csak a klasszikusokat idézzük.

A hosszú és széles Rajpath (a „Király Útja”) sugárúton kívülről megnézzük a hatalmas elnöki rezidenciát és a kormányépületeket, amelyek impozáns méretei valahogy nagyon kontrasztosak a várost uraló apró, düledező házakkal és kis boltokkal. Egy helyen az összes minisztérium, kisebb katonai védelem alatt. Fotózni nem igen lehet az erősen angol gyarmati építeszetetre emlékeztető komplexumot. Azért....

a „Király Útja”