A hátizsákos gettó szállodanegyede, a Taj Ganj, ezúttal is egy forgalmas, nagyon koszos bazár közepén van, de ebből nem sokat látunk első nap, mivel javában áll a bál, a Holi fesztivál. Itt a tavasz, mondják ők, ami ránk is fér, hisz esténként polar pulcsiban ücsörgünk a teraszokon. Visszasírjuk mi még ezt, de erről majd később... Az egész hindu India egy óvodává változik, ahol a temperával játszó gyerekektől telefonhoz hívják az óvonénit. Minden felnőtt gátlás eltűnik belőlük a Színek Fesztiválján, amikor élvezettel szórják egymásra a vörös, sárga, hupilila, rózsazsín, kék és zöld színű porokat. Ha nem mondanák el nekünk, azt hinnénk, hogy egy zombi film forgatásán járunk, vagy Polanski Vámpírok Bálja kelt életre. Az örömujjongás tetőfokára ér, amikor néhány steril európai, frissen mosott fehér polóban megjelenik az utcán, és perceken belül belesimul a környezetébe, mint valami egzotikus zombi. Ki így viseli, ki úgy. Zoli inkább úgy. Kameráját féltve a Kingfisherét (India finom söre) iszogatja a szálloda hűvös teraszán.

Egyébként sörözni sem rossz: előttünk fekszik a Taj Mahal, teljes nagyságában. Csupán pár tucat ház választ el minket, a tetőkön ugráló makákókat beleértve, és mintha a fehér márványdóm mágneses erővel rendelkezne. Mindig odavonza a tekintetünket, így szinte észre sem vesszük a körülötte levő fehér kupolás, vörös épületeket.

Agra nemcsak a Taj Mahal. A Vörös Erőd és a márvány Baby Taj, az Itimad ud-Daulah akár örök emlékeztető is lehetne a mai Indiának. Az ilyen tiszta szigetekben meglévő gyönyörű kincsek körül a vasbeton bálványimádása és a mérhetetlen kosz a jellemző. Persze a beton olcsó, nem építhetünk mindent márványból, de akkor is... De azért hogy a kocka legyen kerek, a sivatagos Agra és Rajahsztán semmiképp sem a leggazdagabb vidék, a turizmuson kívül nem sok mindenük van. Nem hasonlíhatók a kozmpolita Mumbaihoz vagy Bangalore-hoz, India szilícium völgyéhez, de azért a Maoista befolyás alatt álló, alapvetően törzsi kultúrájú keleti megyék szintjén sincsenek. Egy jó példa városainak főterei. Az angolok által hátrahagyott kecses óratornyok mellé az indiaik is elhelyezik saját emlkékműveiket. Hiszed, nem hiszed, ez egy transzformátor, ahol a minimális érintésvédelmi rendszabályokat sem képesek figyelembe venni. Zoli mint villamosmérnök, még a közelükbe sem akar menni. Azonban a vörös erőd pavilonjai, kertjei és mecsetje az egyik legszebb perzsa kultúrát rejti magában, amilyet még Iránban is nehéz találni.

mecset a Vörös Erődben

A Taj Mahal... Lehet olyat írni erről az épületről, amit még nem mondtak el, vagy írtak le? Azt mindenesetre mi nem tudtuk, hogy körülötte egy széles körben ki vannak tiltva az autók, nehogy beszennyezzék a fehér márványfalakat, és hogy arról is szó van, hogy a mostani bazár- és olcsó szállásnegyedet hamarosan halálra ítélik és lebuldózerezik. Vajon mi lesz az itt lakókkal és az éttermekkel? Az viszont érdekes ötletnek hangzik, hogy a mellette lévő fólyót kitisztítják, és majd hajóról is meg lehet tekinteni a világ egyik csodáját. Továbbá mi azzal sem voltunk tisztában, hogy vagy egy kilométert kell a bejárattól a jegypénztárig sétálni, aminek praktikusságát fel nem foghatjuk. Azonban ha ezt a távot egyszer lenyomtad, sietve, hogy a csoportos hordákat beelőzd, csak a kígyózó motozó sorokat kell kiállnod, nemednek megfelelően, és gyorsan megszabadulsz minden nálad levő ételtől, italtól, cigitől és öngyújtótól. A sok tortúra után végre átadhatjuk magunkat a Taj Mahal bűvületének, amire ezerszer is elmondható, hogy mind formai egyszerűségében, mind szimmetriájában nagyszerű. Hiába láttuk már ezeregy képen, a valóság minden várakozásunkat felülmúlja. Való igaz, hogy egy szökőkúttal kettéválasztott park és egy emelvény közepén álló épület mintegy adja magát a totális szemből készített képekhez, mi mégis találunk olyan oldalszöget, ahonnan hasonlóan remek fotókat lehet készíteni, és ahonnan különböző részletek is jól látszódnak (természetesen a kötelező képet szemből mi is megcsináljuk némi pankráció után, hogy kapjon egy jó helyet az ember az eredeti, egyéni és sehol máshol meg nem található fotóhoz :). Pláne estefelé, a napfelkelténél is csodásabb fényeket szóró naplementében (amikor vissza lehet könyörögni magunkat a reggeli belépővel), amikor a külföldi kattogó gépek szerencsére eltűnnek, és csupán a helyiek állnak bebocsátásért egykori sahuk és felesége sírjához. Végezetül, mire az őrök mindenkit kitessékelnek, már csak a zajos makákók maradnak. A mázlisták. Övék az éjszakai mauzóleum.

Jut eszünkbe!

Virág feljelentést tesz azon élőlény ellen, aki szállásunk teraszán, békés teázgatása közben ráugrott az asztalra, és galádul elrabolta a karácsonyi ajándékba kapott India útikönyvet, majd annak több oldalát meggyűrte, széleit bekoszolta, és a borítóját alaposan megcsócsálta. Ezen lény leírása: szürke, hosszú farkú, a tetőkön ugrál, és csak pár utána hajított banán (ha jól számoltuk, összesen vagy 5) ellenében hajlandó a lopott zsákmány elengedésére. A rongálást fotókkal tudjuk bizonyítani...

Folyt köv: ahol megtudhatjuk, milyen egy falusi indiai fogorvos felszerelése és a hindu szertartás engedélyezett-e a legszentebb muszlim szentélyben

Még néhány fotóért klikkkk ide le....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.